2014. április 22., kedd

6. rész

Láttam, hogy Justin Bieber következő koncertjével kapcsolatos hírek vannak. Még ő maga is mondott pár szót a fellépésről. Ahogy megláttam, majdnem elájultam, annyira tökéletesen nézett ki, mint mindig. 
Mire észbe kaptam már délután fél 6 volt. 
Eszembe jutott, hogy 6 órakor kezdődik a tánc és szeretnék menni rá. Gyorsan fel is öltöztem, egy sportos ruhába, ami ez volt: 



Szóltam anyának, hogy vigyen el engem. Beszálltunk a kocsiba és 10 perc múlva már ott is voltunk.
-Köszi anyu. -mondtam.
-Szívesen kicsim. -felelte. 
-Majd 7 óra felé gyere értem oké? -kérdeztem. 
-Rendben. 
Bementem a táncterembe és el is kezdődött.
*1 órával később*
Anyuval már otthon is voltunk. Mivel már negyed 8 volt, ezért elmentem lefürödni, fogat mosni stb., és lefeküdtem aludni. Gyorsan el is aludtam, mert elég kimerítő volt a napom, meg a tánc is kifárasztott. 
*másnap reggel*
-Keljél Mandy! Jó lenne reggel menni vásárolni, mert akkor még nincsenek sokan, tehát siess. -mondta anya siettetve.
-Oké, oké. -feleltem kómásan. 
Fél óra múlva kész is lettem és el indultunk. Junior már a kocsiba elkezdett idegesíteni. 
Odaértünk a ruhaboltba és el is kezdtem szétnézni. Nagyon sok fantasztikus ruci volt ott. 1 órán keresztül válogattam mire kiválasztottam egy fekete csőszárú farmernadrágot és egy rózsaszín-fekete gumis aljú melegítőnadrágot. Ezzel még nem voltunk készen, mert még pólót és cipőt még nem vettünk. Átmentünk egy másik boltba, ami tele volt márkás cipővel. Abban a boltban kinéztem magamnak egy virágos Vans cipőt és egy szürke Suprát. Még mindig hiányzott a póló, ezért megint csak boltot váltottuk, hogy felsőt találjunk. Ki is választottam egy szürke Justinos pólót és egy fehér Adidas rövid ujjú felsőt. 
Ki is fizette anya amit vettem. 
-Köszönöm anya! -mondtam miközben egy puszit dobtam az arcára.
-Szívesen édesem. -felelte boldog mosollyal az arcán. 
Haza mentünk és kipakoltam a ruhákat a gardrób szobámba. Lementem anyáékhoz a konyhába és kerestem magamnak kaját, mert már jelzett a hasam, hogy enni kellene valamit. Felvittem a szobámba az ételt, amit választottam és ott elfogyasztottam. Miközben ettem a szemem megpillantotta a koncert jegyet. Meg is néztem és láttam, hogy 5 nap múlva lesz. 
-Már alig várom. -mondtam magamba. 
Már délután fél 3 volt, nagyon gyorsan elment ez a délelőtt. 
Mivel kimerültem egy kicsit a sok vásárolgatásba, ezért egy kicsit elaludtam.
*4 órával később* 
Felkeltem, mivel az arcomba sütött a verőfényes nap, pedig már fél 7 volt. Bekapcsoltam a tévét, de mivel nem volt benne semmi érdekes, ezért vissza ki is kapcsoltam. Felléptem twitterre, de igazán ott sem volt semmi izgalmas, tehát kikapcsoltam a gépem. 
Elmentem és elvégeztem a szokásos esti teendőmet. 
1 órával később kész is lettem mindennel és le is feküdtem az ágyamra aludni. 
Ez a nap is gyorsan elment. 
Az éjszaka közepén felkeltem. Nem tudom mennyi lehetett az idő, azt hiszem fél 3 körül járt a vekker. Lementem a konyhába és ittam egy kis tejet. Visszamentem a szobámba és próbáltam elaludni, és szerencsére sikerült is. 
*reggel*
Nem aludtam valami nagyon jól, de ennek ellenére mennem kellett suliba. Mivel 7 óra volt, ezért egy kicsit siettem, mert 8-ra az iskolában kell lennem. 
Ma nagyon jó idő van, ezért vettem fel egy rövidnadrágot és egy rövid ujjú pólót és a virágos Vans cipőmet. 






El is indultam a suliba. Megint minden a szokásos volt. Gyorsan vége lett az iskolának. Hazamentem és megebédeltem.

~Köszönöm, hogy elolvastátok. Remélem tetszett. :) 

1 megjegyzés: